2019. őszi események

Feltöltés alatt!!

Kövess Facebookon!

Támogatóink

pick 

AXIÁL
Aranykalász

Érsekcsanád

Vaskút

Bácsbokod

Szeremle

 Kézmű

Palesz

Makra Róbert e.v.

Marathon Sport

Navigáció

Bejelentkezés

Sűrű programja volt az U12 és U13-as korosztálynak áprilisban .

Április elejétől a LUA U12 és U13-as csapata hétközi és hétvégi mérkőzésen vettek részt.

 

 

Április 4-én Kiskunhalas vendégeként nem túl jó játékkal igen szoros mérkőzésen 4-3 –as végeredmény után maradtunk alul a vendéglátók ellen. Sajnos a sok helyzetből nem sikerült eleget érvényesíteni, ezért pont nélkül jöttünk haza. A mérkőzés legjobbja Kelemen Ábel volt, aki gólja mellett egy büntetőt is kiharcolt.

Szilády RFC – LUA Baja 4-3 (Kelemen, Soós 2,)

A következő hétvégén a KTE csapatát láttuk vendégül, ahol megint csak szoros mérkőzést játszottunk, de itt már a szerencse is a mi oldalunkra állt és a gyerekek lelkes játékának köszönhetően legyőztük a megyeszékhely csapatát. A győztes gólokat a remek játékával és harciasságával kiemelkedő teljesítményt nyújtó Barna Botond szerezte.

LUA Baja- KTE 2-1 (Barna 2)

Ezt egy újabb hétközi forduló követte, ahol a Gyulasport vendégeként szerepeltünk. A gyerekek ismét jól játszottak és a sok helyzetnek és a meggyőző játéknak köszönhetően magabiztos győzelmet arattak. A mérkőzés legjobbja Soós Flórián volt, aki a gólokból és a helyzetek kidolgozásából jelentősen kivette a részét.

Gyulasport -LUA Baja 0-2 (Vincze, Soós)

Ezen kívül még szerepeltünk április 6-án, Bozsik tornán illetve 23-án az MLSZ által kiírt Danone kupán is megméretettük magunkat.

Szép volt Fiúk! Hajrá LUA Baja!